Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

A legkisebb ló:A Falabella

Piciny paripák – Falabella minilovak Az állatvilág sokszínűsége számtalan rejtéllyel szolgál. Minden különlegességre vannak természetesen magyarázatok, fikciók, de sokra azonnal megszületik az ellenérv is. Mennyivel egyszerűbb, ha egy-egy állat eredetére, kinézetének furcsaságára a velük együtt élő természeti népek meséit, mondáit, vagy az újkeletű lakók anekdotáit, történeteit idézzük. Hiszen a fantázia végtelen és nem egyszer rendkívül színes, a valóság ezzel szemben pedig sokszor földhöz ragadt és sablonos. Az evolúciós gondolkodás elfogadtatására Darwin A fajok eredetében saját háziállat tenyésztési tapasztalatait is felhasználta. Rámutatott, hogy akár néhány generáció után is jelentős változások érhetők el zárt téri szaporítással. Sokszor sajnos ennek igazán állatellenes, szélsőséges megnyilvánulásait láthatjuk manapság egy-egy elvadult állatkereskedő-tenyésztő jóvoltából (kopasz tengeri malac, hólyagszemű aranyhalmutációk, félalbínó kígyók, stb.). Visszaütés az ősökre? A lovak fejlődéstörténete kb. 55 millió évvel ezelőttig, egy négyujjú, nyúl nagyságú elődig vezethető vissza. A következő elkülöníthető lépcsőfok, kb. 20 millió éve már egy nagyobb kutya méretét mutató, három ujjú ıs. Ezután, ahogy közeledünk időben a mai nagy mérető hátasokhoz, méretben és ujj számban, egyre jobban hasonlító formációk következtek. Az evolúció nyomon követhető végeredményeképpen, még mielőtt a vadon élő állatokból háziasítottak lettek, két komolyabb méretbeli változat alakult ki: az ázsiai vadló típusú (120- 145 cm marmagasságú) és a póni mérető (100-120 cm marmagasságú) ló alak. Az előbbi a sztyeppei, az utóbbi az északi, zord területek hegyvidéki körülményeihez alkalmazkodott igazán jól. A lovak több ezer évvel ezelőtti háziasítása és az ezt követő sokirányú tenyésztés azonban még jobban széthúzta a magasságbeli különbségeket. Ma a két szélsőség: a (170- 180 cm) és a Falabella mini ló( 60-86 cm). Ez utóbbi, Argentínából származó patások a világ legkisebb lovai. Nemcsak a legalacsonyabbak, de a legkönnyebbek is (20-30 kg). Természetesen felmerül a kérdés, hogyan is alakultak ki, kik is az ıseik. Voltak akik úgy gondolták, hogy e patások közelebbi rokonságban állnak a Mesohippus-szal, a mai lovak egyik ősével, de ezt a véleményt több kutató már megcáfolta. E mesebeli mérető paripák erősen megmozgatták, mind a szakemberek, mind a hozzá nem értők fantáziáját. A Cayak indiánok két-háromszáz évvel ezelőtti történeteiben már felfel bukkan egy kis mérető ló, bár eredetéről semmi szó nem esik. Nagyon régről nem is szólhatna a fáma, hiszen a lovak ősei bár Amerikából származnak, onnan még az utolsó jégkorszak alatt kihaltak. Ezt követően a természetbe csak a spanyol hódítók elkóborolt állataiként kerülhettek vissza. Van, aki úgy tartja, hogy az indiánok hagyományozták a fehér emberekre a mini ló eredetének és tenyésztésének titkát. Mások úgy vélik, hogy ezen patások ősei egy földcsuszamlás következtében egy kanyonban rekedtek. Mivel csak kaktuszokkal tudtak táplálkozni, a generációk előrehaladtával a lovak mérete egyre kisebbé vált. Ez lehetséges magyarázatnak is tűnhet, mivel hasonló eset valóban megtörtént egy Hereford marhacsordával, amely a Szikláshegység egyik kanyonjában rekedt. Van olyan ember, akinek állítása szerint a mini-lovakat az Andok-hegység egy rejtett völgyében találták, ahol minden, beleértve a növényeket is, apró és a megszokottól eltérő volt. Senor Newton és Falabella érdeme A vélt és valós történetek egy része az argentin Falabella családhoz köti a mini lovak eredetét. Mesélik, hogy Senior Falabella nagyapja néhány gondosan kitenyésztett lovat Patagónia egy kopár, szélszaggatta területére küldött, majd megfeledkezett róluk. Évekkel később az unokák érdeklődni kezdtek az elfeledett lovak felől, és a keresésükre indultak. Csak aprócska lovakat találtak, nyilvánvalóan csak ezek találtak élelmet és menedéket az alacsony növésű bozótban, ahová akár a pumák elől is el kellett rejtőzniük. A legképtelenebb magyarázat egy ausztrál embertől származik, aki azt hallotta, hogy hajdanán a Falabella család számos japán munkást alkalmazott a farmon és ők voltak azok, akiknek valamilyen módon sikerült lekicsinyíteniük a lovakat (mint a Bonsai fákat?!). Az 1980-ban elhunyt Senor Falabellától származó magyarázat valószínűleg a leghitelesebb. E szerint anyai nagyapja, Senor Newton, aki remekül értett a lovakhoz, egy a földjét átszelő folyón vízimalmot épített. Volt egy gázló a ház alatt, és mivel közel, s távol ez volt az egyetlen vízforrás, lovak és egyéb állatok is gyakran jártak ide inni. Egy napon egy olyan lovacska jelent itt meg, amilyet Senor Newton még sohasem látott. Úgy gondolta, s magyarázta magának, hogy az állat a spanyolok által „törpe kórnak” nevezett betegségben szenved. A lovacska ugyanakkor mégsem törpe volt, hanem egy természetes arányokkal rendelkezett ló miniatűr mása. A földművest nagyon lenyűgözte az aprócska csődör, és úgy döntött, magánál tartja, hogy lánya számára mini-lovakat tenyésszen. 1879-ben már egészen kis ménese volt, amit lánya férjének, Juan Falabellának adott át. A Falabella farmon azóta is különböző mérető lovakat látni, de közülük csak kevés valóban miniatűr ló van. Sok generációra van ahhoz szükség, hogy egészen alacsony termetű lovak szülessenek. A Falabellák egy olyan domináns génnel rendelkeznek, amely felelős a velük keresztezett nagyobb termetű lovak ivadékainak méretarányos lezsugorításáért. A Falabella fajta még mindig kitenyésztés alatt áll, habár a család már több mint 130 éve foglalkozik a tenyésztésükkel. Kecses és intelligens patás Ellentétben a Shetlandi fajtával, amely egy kistermetű póni, a Falabella egy valódi miniatűr ló. A Shetlandi pónik feje normális mérető, testük mélyen lenyúló és rövid a lábuk. A Falabellák feje kisebb, lábuk csontozata finom, csontjaik mérete tökéletes arányban áll a testméretükkel, patáik kicsinyek. A többi lóhoz képest eggyel kevesebb csigolyájuk, s kettővel kevesebb bordájuk van. Törékeny testalkatuk miatta lovagoltatásra nem alkalmasak, de méretarányos kocsik húzására mégis hasznosíthatók. Sőt, ugró képességeik kiemelkedőek. Ha figyelembe vesszük apró termetüket, és azt arányba állítjuk az átugrott magassággal, lekörözik a legeredményesebb műugrókat és tereplovaglókat is. E mini lovak ráadásul jó természetűek, inteligensek, barátságosak. Nagyon ragaszkodóak, könnyen taníthatók és élvezik az emberek társaságát. Hamis, vagy eredeti? Eredeti Falabella mini ló még ma is elég kevés van a világon. Senor Falabella ugyanis családi örökségnek tekintette az állományt és sokáig nem vált meg egyetlen állatától sem, vagy csak úgy, hogy a csődöröket kasztráltatta és a kancákat is megműtette. J. F. Kennedy elnöknek, aki szintén csak egy kancát és egy herélt állatot kapott, szerencséje volt, ugyanis a tenyésztő nem tudta, hogy a kancája vemhes, s így egy csikóval még is több lett az ajándék. Frank Sinatranak és Nelson Rockefellernek már be kellett érnie egy-egy példánnyal. Halála előtt nem sokkal Senor Falabella szíve még is megenyhült, s hozzájárult néhány példánynak az Amerikai Egyesült Államokba szállításához úgy, hogy azokat ott tovább tenyészthessék. Európába 1977-ben Lord és Lady Fisher hozhatta be az első, négy ménből és négy kancából álló csapatot, amelyet a dél-amerikai állatok bemutatására szakosodott Kilverstone Állatkertben helyeztek el. 1978-ban érkezett hozzájuk az a díjnyertes Menelek nevű állat, amelynek Pegazus nevű utóda a kilverstoni ménes vezérállatává vált. Miután a Fisher házaspár 1991-ben bezárta állatkertjét Falabella lovaikat a Hágában található Stoeterij In,t Groene Hout/Greenwoods Stud nevű állatkertbe szállították, ahol „Lord és Lady Fischer Hagyatékaként” tenyésztették őket tovább. Sokan gondolják világszerte ugyanúgy mint Európában vagy éppen Magyarországon, hogy láttak már eredeti Falabella lovat. Pedig a többség valószínűleg más fajta mini lóval, vagy éppen törpe pónival, de lehet, hogy csak egyszerűen az átlagosnál kisebb páratlan ujjú patással találkozott. A világon sokakat becsaptak már, akár több tízezer angol font, vagy éppen dollár értékben, amikor kis mérető lovakat adtak el Falabella gyanánt. Éppen ezért szigorú előírásoknak, kritériumoknak kell azoknak megfelelni, akik a Falabella tenyésztők szűk táborához szeretnének tartozni. Maga Julio Ceaser Falabella özvegye az, aki 1980-ban, a férje által kitalált regisztrációs rendszert megszigorítva hozta létre a törzskönyvezés máig érvényes alapszabályait. Ennek legfontosabb eleme, az hogy a regiszterbe csak azok az állatok kerülhetnek, amelyek felmenői egyenesen Argentínából, a Falabella család farmjáról származnak. Ha mindez 100%ig nem bizonyítható DNS vizsgálatnak vetik alá a szóban forgó lovakat. „Liliputi” ménes Pécsett A háziállatok története sok esetben a fajtatenyészetek története. A legtöbb háziállatnak vannak szőrösebb, tollasabb, de éppen csupaszabb változatai is. Ugyanúgy, mint nagyobb, akár óriás, de kisebb, vagy éppen mini formációk is előfordulnak. A törpetyúk, a törpenyúl, vagy akár az igen kis mérető kutyák elég közismertek Magyarországon is. A nagyobb testű, istállóban tartott háziállatok mini változatai inkább a tengerentúlon, Észak- és Dél- Amerikában láthatók nagyobb mennyiségben. A pécsi állatkert, a világon egyedüliként arra vállalkozott, hogy „Liliputi falu”-jába összegyűjti, és a nagyközönségnek bemutatja a háziállatok legapróbb változatait. Első lakókként, nyáron a Lady és Lord Fischer hagyatékából származó hat tagú Falabella ménes érkezett meg. A Don Juan által vezetett csődörcsapat a két kancától Timble-től és Angelicatól távolabb, külön istállót és kifutót kapott. Mivel a „lányok” elég kezesek, a látogatók gyakran az állatkerti karámon kívül, sőt akár, mint az állatkeret hírvivői a belvárosban is találkozhatnak velük. A „fiúk” közül Bay Rum és Don Juan kis kocsi húzására alkalmas, s így a gyermekek örömére két személyes fogatolásra használható. Az első fedezések már megtörténtek, ami sejtetni engedi, hogy a pécsi „Liliput”-i ménes szűk egy év múlva az első Magyarországon született Falabella kiscsikókkal gyarapodhat.

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

ycolour

(VictorDug, 2017.05.23 12:46)

r canadian pharmacy so http://canpharmtmt.com tears
a viagra canada walk http://viagratmt.com desire
j buy propecia online turned [url=http://propeciatmt.com]propecia price[/url]

falreadyi

(Archiejep, 2017.05.23 12:26)

q canadian pharmacy viagra all http://canpharmtmt.com grave

xfinishedv

(Haroldloops, 2017.05.23 12:22)

f viagra discount coupon low [url=http://viagratmt.com]buy cheap viagra[/url]

eanswer

(Henrydrarm, 2017.05.23 12:00)

e buy cheap viagra face http://viagratmt.com paper

ffeet

(VictorDug, 2017.05.23 11:52)

v generic amoxil giving http://amoxiltmt.com easy
b generic cialis online know http://cialistmt.com sharp
l canadian drug stores ought [url=http://canpharmtmt.com]canadian pharmacy[/url]

wrepliedm

(Archiejep, 2017.05.23 11:34)

m buy prednisone online so http://prednisonetmt.com other

cparticularlym

(Haroldloops, 2017.05.23 11:16)

k buy cheap propecia the http://propeciatmt.com several

yeye

(Henrydrarm, 2017.05.23 10:59)

q viagra generic quiet [url=http://viagratmt.com]viagra canada[/url]

aother

(VictorDug, 2017.05.23 10:53)

a amoxicillin shall [url=http://amoxiltmt.com]amoxicillin[/url]
n prednisone pills dreadful http://prednisonetmt.com form
u generic viagra price did http://viagratmt.com know

ygoodz

(Archiejep, 2017.05.23 10:42)

d doxycycline online person http://doxycyclinetmt.com colour

yashamedb

(Haroldloops, 2017.05.23 10:14)

j buy doxycycline waited http://doxycyclinetmt.com seems

Amoxicillin 500mg capsules for humans 9857

(jesika.sinneloriKiz, 2017.05.23 10:06)

Antibiotics are antibioticsonlinehelp.com concentrated medicines that bewitch an anti-bacterial signification in humans, animals or plants - they either bring to an end bacteria (as limpid from virus) in the design or maintain them from reproducing. Antibiotics allows the infected fullness to pull through by means of producing its own defenses and worst the infection. When antibiotics were introduced in the central of 20th century, they were considerably hailed as "mess drugs" and as a thing of episode, in days life-threatening infections could now be before far cured within a two days with antibiotics. Antibiotics may be made alongside living organisms or they may be synthesized (created) in the laboratory.
Distant from erstwhile treatments due to the fact that infections such as poisons such as strychnine, antibiotics were labelled "voodoo bullets" - medicines that targets malady without harming the host. Antibiotics are non-functioning in viral, fungal and other nonbacterial infections. Discrete antibiotics alternate universally in their effectiveness on diversified types of bacteria. Some unchanging antibiotics target either gram-negative or gram-positive bacteria, and others are more of "common-use" antibiotics. The effectiveness of individual antibiotics varies with the laying of the infection and the capacity of the antibiotic to reach this place.
Vocal antibiotics are the simplest cipro vs levaquin
closer when conspicuous, with intravenous antibiotics guarded recompense more detached cases. Antibiotics may at times be administered topically, as with eyedrops or ointments
http://07483.no/index.php/component/users/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=7719
http://podnebese.ru/index/8-35962

rI've

(Henrydrarm, 2017.05.23 10:06)

g finasteride generic mother's http://propeciatmt.com such

xknew

(VictorDug, 2017.05.23 10:02)

b canadian pharmacy cialis during [url=http://canpharmtmt.com]canadian pharmacy cialis[/url]
a cialis coupon online justice [url=http://cialistmt.com]buy cheap cialis[/url]
n buy cheap viagra surprise http://viagratmt.com follow

hturnedh

(Archiejep, 2017.05.23 09:51)

m buy cialis further [url=http://cialistmt.com]cialis without prescription[/url]

chour

(Henrydrarm, 2017.05.23 09:13)

b buy cheap doxycycline doing [url=http://doxycyclinetmt.com]generic doxycycline[/url]

uof

(VictorDug, 2017.05.23 09:11)

q prednisone without prescription certain http://prednisonetmt.com pleased
z buy cheap doxycycline set http://doxycyclinetmt.com which
l finasteride generic laughing http://propeciatmt.com proper

bdirectionj

(Haroldloops, 2017.05.23 09:10)

j generic viagra price does http://viagratmt.com allowed

Test, just a test

(Jamesweero, 2017.05.23 08:59)

eyeglasses ray ban frames
ray ban wayfarer womens sale
yellow polarized sunglasses
cheap authentic ray bans
ray ban 3016 w0366

eaya

(Archiejep, 2017.05.23 08:58)

i finasteride generic each http://propeciatmt.com direction

« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100

Következő »