Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A legkisebb ló:A Falabella

Piciny paripák – Falabella minilovak Az állatvilág sokszínűsége számtalan rejtéllyel szolgál. Minden különlegességre vannak természetesen magyarázatok, fikciók, de sokra azonnal megszületik az ellenérv is. Mennyivel egyszerűbb, ha egy-egy állat eredetére, kinézetének furcsaságára a velük együtt élő természeti népek meséit, mondáit, vagy az újkeletű lakók anekdotáit, történeteit idézzük. Hiszen a fantázia végtelen és nem egyszer rendkívül színes, a valóság ezzel szemben pedig sokszor földhöz ragadt és sablonos. Az evolúciós gondolkodás elfogadtatására Darwin A fajok eredetében saját háziállat tenyésztési tapasztalatait is felhasználta. Rámutatott, hogy akár néhány generáció után is jelentős változások érhetők el zárt téri szaporítással. Sokszor sajnos ennek igazán állatellenes, szélsőséges megnyilvánulásait láthatjuk manapság egy-egy elvadult állatkereskedő-tenyésztő jóvoltából (kopasz tengeri malac, hólyagszemű aranyhalmutációk, félalbínó kígyók, stb.). Visszaütés az ősökre? A lovak fejlődéstörténete kb. 55 millió évvel ezelőttig, egy négyujjú, nyúl nagyságú elődig vezethető vissza. A következő elkülöníthető lépcsőfok, kb. 20 millió éve már egy nagyobb kutya méretét mutató, három ujjú ıs. Ezután, ahogy közeledünk időben a mai nagy mérető hátasokhoz, méretben és ujj számban, egyre jobban hasonlító formációk következtek. Az evolúció nyomon követhető végeredményeképpen, még mielőtt a vadon élő állatokból háziasítottak lettek, két komolyabb méretbeli változat alakult ki: az ázsiai vadló típusú (120- 145 cm marmagasságú) és a póni mérető (100-120 cm marmagasságú) ló alak. Az előbbi a sztyeppei, az utóbbi az északi, zord területek hegyvidéki körülményeihez alkalmazkodott igazán jól. A lovak több ezer évvel ezelőtti háziasítása és az ezt követő sokirányú tenyésztés azonban még jobban széthúzta a magasságbeli különbségeket. Ma a két szélsőség: a (170- 180 cm) és a Falabella mini ló( 60-86 cm). Ez utóbbi, Argentínából származó patások a világ legkisebb lovai. Nemcsak a legalacsonyabbak, de a legkönnyebbek is (20-30 kg). Természetesen felmerül a kérdés, hogyan is alakultak ki, kik is az ıseik. Voltak akik úgy gondolták, hogy e patások közelebbi rokonságban állnak a Mesohippus-szal, a mai lovak egyik ősével, de ezt a véleményt több kutató már megcáfolta. E mesebeli mérető paripák erősen megmozgatták, mind a szakemberek, mind a hozzá nem értők fantáziáját. A Cayak indiánok két-háromszáz évvel ezelőtti történeteiben már felfel bukkan egy kis mérető ló, bár eredetéről semmi szó nem esik. Nagyon régről nem is szólhatna a fáma, hiszen a lovak ősei bár Amerikából származnak, onnan még az utolsó jégkorszak alatt kihaltak. Ezt követően a természetbe csak a spanyol hódítók elkóborolt állataiként kerülhettek vissza. Van, aki úgy tartja, hogy az indiánok hagyományozták a fehér emberekre a mini ló eredetének és tenyésztésének titkát. Mások úgy vélik, hogy ezen patások ősei egy földcsuszamlás következtében egy kanyonban rekedtek. Mivel csak kaktuszokkal tudtak táplálkozni, a generációk előrehaladtával a lovak mérete egyre kisebbé vált. Ez lehetséges magyarázatnak is tűnhet, mivel hasonló eset valóban megtörtént egy Hereford marhacsordával, amely a Szikláshegység egyik kanyonjában rekedt. Van olyan ember, akinek állítása szerint a mini-lovakat az Andok-hegység egy rejtett völgyében találták, ahol minden, beleértve a növényeket is, apró és a megszokottól eltérő volt. Senor Newton és Falabella érdeme A vélt és valós történetek egy része az argentin Falabella családhoz köti a mini lovak eredetét. Mesélik, hogy Senior Falabella nagyapja néhány gondosan kitenyésztett lovat Patagónia egy kopár, szélszaggatta területére küldött, majd megfeledkezett róluk. Évekkel később az unokák érdeklődni kezdtek az elfeledett lovak felől, és a keresésükre indultak. Csak aprócska lovakat találtak, nyilvánvalóan csak ezek találtak élelmet és menedéket az alacsony növésű bozótban, ahová akár a pumák elől is el kellett rejtőzniük. A legképtelenebb magyarázat egy ausztrál embertől származik, aki azt hallotta, hogy hajdanán a Falabella család számos japán munkást alkalmazott a farmon és ők voltak azok, akiknek valamilyen módon sikerült lekicsinyíteniük a lovakat (mint a Bonsai fákat?!). Az 1980-ban elhunyt Senor Falabellától származó magyarázat valószínűleg a leghitelesebb. E szerint anyai nagyapja, Senor Newton, aki remekül értett a lovakhoz, egy a földjét átszelő folyón vízimalmot épített. Volt egy gázló a ház alatt, és mivel közel, s távol ez volt az egyetlen vízforrás, lovak és egyéb állatok is gyakran jártak ide inni. Egy napon egy olyan lovacska jelent itt meg, amilyet Senor Newton még sohasem látott. Úgy gondolta, s magyarázta magának, hogy az állat a spanyolok által „törpe kórnak” nevezett betegségben szenved. A lovacska ugyanakkor mégsem törpe volt, hanem egy természetes arányokkal rendelkezett ló miniatűr mása. A földművest nagyon lenyűgözte az aprócska csődör, és úgy döntött, magánál tartja, hogy lánya számára mini-lovakat tenyésszen. 1879-ben már egészen kis ménese volt, amit lánya férjének, Juan Falabellának adott át. A Falabella farmon azóta is különböző mérető lovakat látni, de közülük csak kevés valóban miniatűr ló van. Sok generációra van ahhoz szükség, hogy egészen alacsony termetű lovak szülessenek. A Falabellák egy olyan domináns génnel rendelkeznek, amely felelős a velük keresztezett nagyobb termetű lovak ivadékainak méretarányos lezsugorításáért. A Falabella fajta még mindig kitenyésztés alatt áll, habár a család már több mint 130 éve foglalkozik a tenyésztésükkel. Kecses és intelligens patás Ellentétben a Shetlandi fajtával, amely egy kistermetű póni, a Falabella egy valódi miniatűr ló. A Shetlandi pónik feje normális mérető, testük mélyen lenyúló és rövid a lábuk. A Falabellák feje kisebb, lábuk csontozata finom, csontjaik mérete tökéletes arányban áll a testméretükkel, patáik kicsinyek. A többi lóhoz képest eggyel kevesebb csigolyájuk, s kettővel kevesebb bordájuk van. Törékeny testalkatuk miatta lovagoltatásra nem alkalmasak, de méretarányos kocsik húzására mégis hasznosíthatók. Sőt, ugró képességeik kiemelkedőek. Ha figyelembe vesszük apró termetüket, és azt arányba állítjuk az átugrott magassággal, lekörözik a legeredményesebb műugrókat és tereplovaglókat is. E mini lovak ráadásul jó természetűek, inteligensek, barátságosak. Nagyon ragaszkodóak, könnyen taníthatók és élvezik az emberek társaságát. Hamis, vagy eredeti? Eredeti Falabella mini ló még ma is elég kevés van a világon. Senor Falabella ugyanis családi örökségnek tekintette az állományt és sokáig nem vált meg egyetlen állatától sem, vagy csak úgy, hogy a csődöröket kasztráltatta és a kancákat is megműtette. J. F. Kennedy elnöknek, aki szintén csak egy kancát és egy herélt állatot kapott, szerencséje volt, ugyanis a tenyésztő nem tudta, hogy a kancája vemhes, s így egy csikóval még is több lett az ajándék. Frank Sinatranak és Nelson Rockefellernek már be kellett érnie egy-egy példánnyal. Halála előtt nem sokkal Senor Falabella szíve még is megenyhült, s hozzájárult néhány példánynak az Amerikai Egyesült Államokba szállításához úgy, hogy azokat ott tovább tenyészthessék. Európába 1977-ben Lord és Lady Fisher hozhatta be az első, négy ménből és négy kancából álló csapatot, amelyet a dél-amerikai állatok bemutatására szakosodott Kilverstone Állatkertben helyeztek el. 1978-ban érkezett hozzájuk az a díjnyertes Menelek nevű állat, amelynek Pegazus nevű utóda a kilverstoni ménes vezérállatává vált. Miután a Fisher házaspár 1991-ben bezárta állatkertjét Falabella lovaikat a Hágában található Stoeterij In,t Groene Hout/Greenwoods Stud nevű állatkertbe szállították, ahol „Lord és Lady Fischer Hagyatékaként” tenyésztették őket tovább. Sokan gondolják világszerte ugyanúgy mint Európában vagy éppen Magyarországon, hogy láttak már eredeti Falabella lovat. Pedig a többség valószínűleg más fajta mini lóval, vagy éppen törpe pónival, de lehet, hogy csak egyszerűen az átlagosnál kisebb páratlan ujjú patással találkozott. A világon sokakat becsaptak már, akár több tízezer angol font, vagy éppen dollár értékben, amikor kis mérető lovakat adtak el Falabella gyanánt. Éppen ezért szigorú előírásoknak, kritériumoknak kell azoknak megfelelni, akik a Falabella tenyésztők szűk táborához szeretnének tartozni. Maga Julio Ceaser Falabella özvegye az, aki 1980-ban, a férje által kitalált regisztrációs rendszert megszigorítva hozta létre a törzskönyvezés máig érvényes alapszabályait. Ennek legfontosabb eleme, az hogy a regiszterbe csak azok az állatok kerülhetnek, amelyek felmenői egyenesen Argentínából, a Falabella család farmjáról származnak. Ha mindez 100%ig nem bizonyítható DNS vizsgálatnak vetik alá a szóban forgó lovakat. „Liliputi” ménes Pécsett A háziállatok története sok esetben a fajtatenyészetek története. A legtöbb háziállatnak vannak szőrösebb, tollasabb, de éppen csupaszabb változatai is. Ugyanúgy, mint nagyobb, akár óriás, de kisebb, vagy éppen mini formációk is előfordulnak. A törpetyúk, a törpenyúl, vagy akár az igen kis mérető kutyák elég közismertek Magyarországon is. A nagyobb testű, istállóban tartott háziállatok mini változatai inkább a tengerentúlon, Észak- és Dél- Amerikában láthatók nagyobb mennyiségben. A pécsi állatkert, a világon egyedüliként arra vállalkozott, hogy „Liliputi falu”-jába összegyűjti, és a nagyközönségnek bemutatja a háziállatok legapróbb változatait. Első lakókként, nyáron a Lady és Lord Fischer hagyatékából származó hat tagú Falabella ménes érkezett meg. A Don Juan által vezetett csődörcsapat a két kancától Timble-től és Angelicatól távolabb, külön istállót és kifutót kapott. Mivel a „lányok” elég kezesek, a látogatók gyakran az állatkerti karámon kívül, sőt akár, mint az állatkeret hírvivői a belvárosban is találkozhatnak velük. A „fiúk” közül Bay Rum és Don Juan kis kocsi húzására alkalmas, s így a gyermekek örömére két személyes fogatolásra használható. Az első fedezések már megtörténtek, ami sejtetni engedi, hogy a pécsi „Liliput”-i ménes szűk egy év múlva az első Magyarországon született Falabella kiscsikókkal gyarapodhat.
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

gbdaam2k

(TracyMok, 2017.05.21 23:41)

wh0cd215955 [url=http://levaquin.live/]levaquin 500[/url] [url=http://lisinopril.mba/]lisinopril[/url] [url=http://tretinoin.desi/]tretinoin cream[/url] [url=http://cafergot.solutions/]cafergot[/url] [url=http://nexium.sexy/]nexium[/url] [url=http://provera.casa/]provera[/url] [url=http://tadalafil.fund/]tadalafil[/url]

ow51b0oe

(Michaelarisa, 2017.05.21 23:41)

wh0cd576090 [url=http://buyviagraonline.us.com/]buy viagra online[/url] [url=http://buyatenolol.us.com/]buy atenolol[/url] [url=http://genericviagra.us.org/]generic viagra[/url]

lw0vteu3

(BennyPrami, 2017.05.21 23:38)

wh0cd434514 [url=http://buynolvadex.us.com/]BUY NOLVADEX[/url] [url=http://lipitor247.us.com/]lipitor[/url]

47ylbrsf

(AlfredNoW, 2017.05.21 23:38)

wh0cd542127 [url=http://nolvadex.solutions/]nolvadex-d[/url] [url=http://amitriptyline.fail/]elavil 10 mg[/url] [url=http://eurax.store/]eurax[/url]

g0d4ih5r

(CharlesApPap, 2017.05.21 23:38)

wh0cd467357 [url=http://prozac2015.us/]fluoxetine prozac[/url] [url=http://buybentyl12.top/]get more information[/url] [url=http://buspar-0.us/]buspar[/url] [url=http://lasix2013.top/]lasix[/url] [url=http://valtrex17.top/]valtrex valacyclovir[/url] [url=http://buyfluoxetine-1.top/]buy fluoxetine[/url] [url=http://avodart500.top/]avodart[/url]

заказать дизайн сайта

(Servicenih, 2017.05.21 23:27)

Здравствуйте друзья[url=http://vika-service.by/]![/url]
Наша компания занимается свыше 10 лет ремонтом и обслуживанием оргтехники в городе Минске.Основные направления и виды нашей деятельности:

1)[url=http://vika-service.by/]Заправка и восстановление картриджей[/url]

2)[url=http://vika-service.by/]Ремонт и сервис оргтехники[/url]

3)[url=http://vika-service.by/]Ремонт и настройка компьютеров и ноутбуков[/url]

4)[url=http://vika-service.by/]SEO продвижение сайтов[/url]

5)[url=http://vika-service.by/]Разработка сайтов[/url]
Всегда рады помочь Вам!С уважением,ЧУП ТЕХНОСЕРВИС ВИКТОРИЯ.
[url=http://vika-service.by/]задачи разработки сайта[/url]
[url=http://vika-service.by/]заправка картриджа 446 canon[/url]
[url=http://vika-service.by/]заправка струйных картриджей в минске фрунзенский район[/url]
[url=http://vika-service.by/]профессиональный ремонт компьютеров[/url]
[url=http://vika-service.by/]ремонт планшет[/url]

o7ihsykm

(Aaronluh, 2017.05.21 22:25)

wh0cd357519 [url=http://allopurinol.mba/]allopurinol[/url] [url=http://diflucan.business/]found it[/url] [url=http://celebrex.work/]generic celebrex 200mg[/url] [url=http://buycephalexin.casa/]buy cephalexin[/url] [url=http://buspar.coffee/]buspar[/url] [url=http://antabuse.news/]buy disulfiram online[/url] [url=http://prednisone.fyi/]where to buy prednisone online[/url] [url=http://eurax.fund/]buy eurax[/url]

Преобрести карьерный песок с поставкой по Подмосквью

(Pesoknogs, 2017.05.21 22:16)

[img]http://strojtovary.ru/media/images/pesokkar.jpg[/img]


Речной песок обладает самыми хорошими показателями по чистоте, имеет самый высокий коэффициент фильтрации, первый тип по радиоактивности. По крупности его можно отнести к мелким и средним размерам, диаметр его песчинок составляет 1,8-2,2 мм. Этот песок можно использовать сразу после добычи и того как он достигнет нужной влажности. Единственным минусом этого песка является его стоимость. Она достаточно высока. По этой причине многие наши заказчики из Москвы и Московской области выбирают мытый карьерный песок. Стоимость самосвала мытого песка значительно ниже, чем речного, а по своим характеристикам он мало в чем уступает ему. Разница в цене возникает из-за более простого способа добычи. Речной песок добывают специальной техникой, которая поднимает его со дна реки, перегружает на баржу, которая доставляет его к месту погрузки. Карьерный песок добывают в карьерах Московской области открытым способом. В чистом виде он содержит много примесей, который удаляются при помощи воды. Это менее затратный способ. В очищенном карьерном песке содержание глины и пыли всего 0,5%, и многие строители предпочитают использовать именно его не только из-за цены, но и потому что небольшое количество глины замедляет оседание фракций песка в растворе, что делает его более пластичным и гибким. Фильтрующие свойства песка широко используются при организации дренажных систем на загородных участках. Коэффициент фильтрации речного песка составляет 5,7 метров в сутки. Карьерный песок нельзя использовать для дренажа, его пропускная способность намного ниже и может привести к тому, что на поверхности будет стоять вода. Помимо строительства, песок применяют для отсыпки дорожного основания. Все дороги Москвы и Московской области отсыпаны сеяным карьерным песком. Песок используют в керамическом производстве, а так же в ландшафтном дизайне. Заказав доставку песка в Павловский Посад, вам нужно разгрузить нашу машину и расплатиться на месте с водителем. После этого можно начинать стройку.

Районы доставки - Балашиха, Ногинск, Люберцы и др. населенных пунктах Ногинского, Балашихинского, Люберецкого района Московской области

Информация на странице - http://strojtovary.ru/nerud/osnov-pesok.html

qway

(ScottDax, 2017.05.21 21:56)

a <a href= http://apaydayloancom.com >payday loans no credit check</a> late [url=http://apaydayloancom.com]online payday loans no credit check[/url]

Модуль Совместные покупки для форумов phpbb

(SoloSpUneni, 2017.05.21 21:55)

Специально для Вас «Модуль совместных покупок для форумов phpbb3
Форум – родитель современных социальных сетей, поскольку сам таким и является. На форумах всегда и с удовольствием будут собираться люди, ведь на них так удобно и приятно общаться в отличие от обычных сайтов. Именно поэтому форумы проще развиваются в массы, быстрее привлекая к себе новых Пользователей. Все крупные и [url=http://sp.dim-studio.ru]успешные СП[/url] основаны именно на форумах и не собираются изменять свое «место жительства»!
Присоединяйтесь к современному и доходному бизнесу с системой на автомате!
Если Вы Организатор и хотите создать свой сайтов СП - вам к нам! sp.dim-studio.ru
[url=http://sp.dim-studio.ru]Создать сайт СП[/url]

4md0no6i

(Eugenelug, 2017.05.21 21:41)

wh0cd445832 [url=http://prednisolone5mg.us.com/]prednisolone 5mg[/url]

кроткий порно ролик на телефон скачать

(Kennethicogy, 2017.05.21 21:26)

фото молодой девушки ножки и писю в колготках http://cutt.us/eIRzO порно кончают на тела девушек нарезка
жестко трахает свою взрослую тётку онлайн http://cutt.us/uBLOp гей порно обои высокой четкости на рабочий стол
порно казачке предложили секс мжм онлайн http://cutt.us/0WlEN сисястые девушки занимаются сексом с парнями
порно в лесу учится сосать и трахаться http://cutt.us/PXboT красотки на отдыхе порно фото частное
русская сисястая женщина порно смотреть онлайн http://cutt.us/6wJgE мире самие красыие толстие девки инебритие сиски болшие попи фото

Amazing absolutely free binary options signals provider!

(IgnacioZenny, 2017.05.21 21:25)

Nice to meet you!!!
Here is the link to facebook page of the absolutely free binary options trading alarms provider that sends signals every 15 min 24 hours per day for everyone! Check it that's really free!!! https://goo.gl/FQmKND

Товары и цены онлайн - sparkle-shop.ru

(Antoinefaf, 2017.05.21 20:42)

Товары и цены онлайн - sparkle-shop.ru [url=http://sparkle-shop.ru]Show more>>>[/url]

w8y0q554

(Kennethjax, 2017.05.21 20:11)

wh0cd922642 [url=http://buyindocin.us.com/]Indocin[/url] [url=http://bentylantispasmodic.us.com/]bentyl antispasmodic[/url] [url=http://buyvaltrex.us.com/]Valtrex[/url]

создание сайтов в ростове

(GordonGag, 2017.05.21 19:57)

Проверьте работоспособность внутренних и внешних ссылок.
СОВЕТ #9.
Один из самых важных залогов успеха в электронном бизнесе - создание собственного "тематического центра" разве "информационного канала".
Функциональность блога с использованием такого рода CMS практически безгранична, совершенно и полностью зависит через вашего желания и профессионализма.
Специальные знания и навыки здесь также не нужны.

http://skydivepark.ru/node/1716293
http://demo4.nina.net.vn/anhninh/truongthuy/forum/member.php?79599-Robertmit
http://www.rebricambi.it/it/forum/suggestion-box/125341#125340
http://gobtomkkdd.sellers.com.tw/viewthread.php?tid=389516&extra=
http://heloviarepublic.net/member.php?action=profile&uid=24230
http://easyway.kiev.ua/user/Robertneilt/
http://ssovrn.ru/member.php?u=48105
http://darkfloor.co.uk/forum/member.php?action=profile&uid=6848
http://hd720porno.net/user/Robertdat/
http://allitil.ru/user/RobertGaush/

i6dprzln

(TracyMok, 2017.05.21 19:02)

wh0cd161590 [url=http://robaxinnorx.us.com/]robaxin no rx[/url] [url=http://buytoradolonline.us.com/]toradol back pain[/url]

p09h7ekk

(Michaelarisa, 2017.05.21 19:02)

wh0cd521730 [url=http://prednisolone.sexy/]as example[/url] [url=http://indocin.sexy/]indocin[/url] [url=http://proscar.shop/]buy proscar online[/url] [url=http://stromectol.directory/]stromectol[/url] [url=http://genericviagra.group/]generic viagra[/url] [url=http://zoloft.exposed/]zoloft[/url]

dup9nuje

(CharlesApPap, 2017.05.21 18:59)

wh0cd412997 [url=http://stratteranorx.us.com/]stratera[/url] [url=http://cialisonlinepharmacy.us.com/]cialis online pharmacy[/url]

ix6ebo4f

(BennyPrami, 2017.05.21 18:59)

wh0cd380152 [url=http://metforminnorx.us.com/]Generic Metformin[/url] [url=http://tadacipnorx.us.com/]order tadacip[/url] [url=http://bentyl10mg.us.com/]buy bentyl online[/url]


« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100

Következő »